A makett építése

A Dráva Makett Barcs belvárosában, a város központi körforgalma mellett épült meg, a folyó mintegy 10km-es szakaszát makettezi.

Célja, hogy azok számára is bemutassa a természet értékeit és szépségeit, akik nem tudnak, vagy nem akarnak ellátogatni a folyó és a nemzeti park csodálatos területeire.

Környezetvédelmi, környezettudatosságra nevelő szempontokból sem elhanyagolható a makett, hiszen a kivitelező eltökélt szándéka, hogy folyamatos ifjúsági és gyermekprogramokkal vonzza a fiatalokat a Makett közelébe, és fiatalok számára is emészthető módon adja át a környezet szeretét, és megvédésének fontosságát. Tervek között szerepel egy állandó környezetvédelmi státusz megszerzése (túraösvény), illetve a Makett hídján folyamatosan üzemel egy érintőképernyős konzol, ahol a folyóról, a Duna-Dráva Nemzeti Parkról, Barcsról, és a Makett életéről találhatnak információt a látogatók.

A Makett 100%-ban magántőkéből, magánkezdeményezésként valósult meg. A területet Barcs város Önkormányzata biztosította.

Éjszakai képek a Dráva Makettről

 

Az építkezés képei

 

Utolsó simítások, a Makett szinte teljesen kész

 

 

Vélemény, hozzászólás?

A Dráva folyó kicsiben – Barcs belvárosában

Social links powered by Ecreative Internet Marketing